MENÜ

Start-ÉPSZAK

Építőipari szolgáltató Kft

A biztonság szerződése.....

Örömmel köszöntjük a Start-ÉPSZAK Kft. honlapján.

 

A „Start-ÉPSZAK” építőipari szolgáltató Kft. fő tevékenységi köre, épületek generál kivitelezése, lakás felújítása, valamint a vállalat gördülékeny működése érdekében az építőanyagok szállítását is megoldja.


Köztudott, hogy az építőipari tevékenységben dolgozó cégek között nagy a verseny, mert kevés a megrendelés. Az elmúlt évek folyamán visszaestek a nagy beruházások (nagyobb áruházak, épületek építése), ebből adódóan a cég a minimális haszon kalkulációjával tudja megőrizni versenyképességét.



A cég jó minőségű munkáját, kitűnő szakemberek biztosítják, akik közel 10éve dolgoznak itt. Nagyon pozitív dolog a cég életében, hogy egy megrendelés után visszahívják újbóli munka elvégzésére, mert megismerik a dolgozókat, ugyanazokat az arcokat látják, így tudják, hogy jó szakemberek végzik el a munkát.


Szerencsésnek mondhatja magát a cég, hogy megalakulása óta, összbevételének 1-2%-át nem fizették ki, és ezt a mai piacon kevés vállalat mondhatja el magáról. A vállalat két tulajdonosának személyes kapcsolatai, munkái, és szaktudása is hozzájárulnak a folyamatos kivitelezésekhez. Mivel a Start-ÉPSZAK Kft. egy építőipari vállalat, a tavasztól-őszig terjedő időszakra tevődik a legtöbb munka, és az ebből eredő jelentős bevétel. Télen a hideg időjárás miatt az alkalmazottak foglalkoztatása csak belső munkálatokra terjed ki. Ha az elmúlt 15 évet átfogóan nézzük, összeségében a vállalat tevékenysége nyereséges is volt, de pár évet negatív mérleggel is zárt.



A vállalat 9fő szakmunkást, és 3fő segédmunkást foglalkoztat. Külön sofőrt nem kell foglalkoztatnia a cégnek, hiszen négy vegyes használatú gépkocsi vezetéséhez az állomány mintegy 70%-a rendelkezik jogosítvánnyal.


A 15 vállalati év alatt a cégnek nem kellett hirdetnie, mivel eddig „kézről-kézre” adták a megrendelők, de ehhez hozzájárult a két cégvezető személyes kapcsolatai is. A jövőben a piacon maradáshoz a hirdetések igénybevétele elengedhetetlen lesz, mivel szeretnék növelni piaci részesedésüket.



A Start-ÉPSZAK Kft. egy jól működő cég, szeretné jobban kiépíteni vállalkozásának tevékenységét, ezért üzleti tervünk célja egy péceli ikerház építése, hitelezve a megrendelőnek, és ez tovább értékesítése, számításaink szerint ez jelentős hasznot hoz majd a vállalatnak. Budakeszin három garzonlakás építése, majd értékesítése, mivel a mai piacon nagy kereslet van erre, főleg a fiatal, családalapítás előtt álló párok részére. Ezeknek megvalósításához 10milló forint rövid lejáratú hitelre lenne szüksége a cégnek.



Az üzleti terv célja a jelenlegi helyzet ismertetése, a jövő feltérképezése, illetve a kivitelezések megfinanszírozása, pénzintézet hiteligénylés megkísérlése.

 

Tukora Miklós

Kovács Attila

 

 

Asztali nézet